Dreamlabyrinth - 1. rész

Nem hittem volna, hogy az az este megváltoztathatja az egész életemet.

Minden csak egy kellemes, nyári éjszakának indult, amikor pár barátommal úgy döntöttünk, lemegyünk egy kicsit mulatozni a városba. Pont a héten volt egy fesztivál, gondoltuk, a rengeteg tanulás és munka után nekünk is kijár egy kis pihenés.

Az égen szokatlanul fényesebben ragyogott a Hold, s őrizte a körülötte megannyi apró csillagot. Az utcai lápmák fakó narancssárgás színei világították be utunkat, melyek néha-néha álmosan pislantottak egyet, s némelyikük végleg álomra hajtotta fejét. Az egyes szakaszokon, ahol semmi fényforrás sem volt, ott a szelíden, s mégis kísértetiesen mosolygó égitest mutatta a menetirányt.

Szombat volt. Miután körbejártuk a fél várost, és végignéztünk minden üzletet, amit csak lehetett, lejárt lábakkal és kissé elfáradva, birtokunkba vettünk egy asztalt. Az idő viszonylag gyorsan telt, már egy órája ott ücsörögtünk és egy üveg bor társaságában múlattuk az időt. Tömérdek ember lézengett körülöttünk, a város lakossága most a kétszeresére nőtt, ami nyáron sosem volt meglepő. A hangulat egyre inkább a tetőfokra hágott, ahogy közeledtünk az éjfél felé. A velünk egykorúak hozzánk hasonlóan valamiféle tömény szeszben lelték boldogságukat, a kisgyerekek sikítozva és hatalmas mosollyal az arcukon futkároztak fel-alá, míg a felnőttek jóízűen falatoztak a legkiválóbb ételekből. Egyszóval mindenki megtalálta a maga szórakozási lehetőségét.

 A színpadon régi slágereket játszottak, a bátrabbak pedig a színpad előtt próbálkoztak valami táncolás-félével. Sosem tudtam táncolni, és eleinte én is ódzkodtam kimerészkedni a táncparkettre, de barátnőim hosszas unszolására nem tudtam nemet mondani, s mikor már elég sötét volt, én is beálltam az addigra már igencsak megnagyobbodott tömegbe.

Jól éreztem magam, ehhez kétség sem fér. Egy kicsit már szédelegtem az alkohol hatására, de ennyi még belefért. Végre egy nap, amikor elfelejthetem minden gondomat, amikor nem kell aggódnom semmi miatt, amikor végre nem nyomja több ezer mázsa súly a vállamat, amikor végre nem kering százezer gondolat a fejemben.... végre néhány óra kikapcsolódás, amikor nincs semmi csak te, a barátaid és a nevetés. Felemelő érzés.

Miután fulladásig táncoltuk magunkat, visszaültünk az asztalunkhoz, és onnét néztük a többi embert, akik még mindig bírták szusszal. Furcsa volt itt ülni. Azelőtt sosem szoktam csak így eljönni és iszogatni, pedig ezer alkalmam lett volna rá. Szinte minden nyáron. Sosem vonzottak az efféle dolgok, elsősorban a zenét nem bírtam, de most mégis jó volt. Jó volt valami változatosság, valami, ami nem az Ő hangjára emlékeztet. Valami, ami nem engedi, hogy az Ő hangja csengjen a fülemben. És ez az este tökéletesen jó volt arra is, hogy egy kicsit elszakadjak Tőle, ne gondoljak Rá és ne mérgezzem tovább magam.

- Ki jön el wc-re? – kérdezte Twin.

- Én! – válaszoltunk egyszerre másik két barátnőmmel. Mindannyian elnevettük magunkat, és egymást támogatva indultunk meg a mosdók irányába.

- Azt hiszem, többet nem iszom ennyit! – fogta a fejét Angel, majd tenyeréből csészét formált, megtöltötte vízzel és arcába locsolta azt, hogy felfrissítse magát.
- Én sem! Baromira fáj a fejem! – panaszkodott Soulmate a falnak dőlve.

- Valahogy így. Sosem ittam még ennyi bort. Valaki tudja, hányadik pohárnál tartunk? – kérdeztem, de a válasz egyértelmű volt.

- Lassan szerintem induljunk haza, amúgy is későre jár már, és ahogy elnézem a társaságot, mindenki pocsékul fest – jelentette ki Twin, mire csak egyetértően bólogattunk.

- Az ágyamat akarooom! – törölte meg az arcát Angel, majd elhagytuk a mosdót.

Ahogy haladtunk vissza az asztalok felé, hirtelen rossz érzés kerített hatalmába, ami nem volt alaptalan. A következő pillanatban valaki elkapott hátulról, befogva a számat. Nem tudtam kiáltani, egy árva hang sem jött ki a torkomon. Minden nagyon gyorsan történt, szinte másodpercek alatt pergett le, amit én óráknak véltem. Ösztönösen kezdtem el kapálódzni, pedig még fel sem fogtam, mi történik, csak azt tudtam, hogy borzalmas dolgoknak nézünk elébe. Rángattam testem, kezeimet, lábaimat, próbáltam minden erőmből megszabadulni a testemet körbeölelő erős karoktól, esélytelenül. Amint sikítást hallottam magam mellől, abbahagytam a kapálódzást, és tekintetemmel barátnőimet kezdtem el keresni. Mindhiába. Elszakadtam Angeltől; éreztem, ahogy görcsösen kapaszkodunk egymásba, mintha ezzel akármit is tudnánk tenni, mintha ezzel meg tudnánk mindent akadályozni, majd hirtelen kezei kicsúsztak kezeim közül. Ezután egy pillanatra a körülöttünk lévő tömeget próbáltam szemügyre venni, de mivel a mosdók távol voltak a bulizó társaságtól, valószínűleg senki sem figyelt fel ránk.

Hogy mi történt ezután, már nem emlékszem, mert minden elsötétült előttem.